Münchenbe beköszönt a tél.

Tavaszi fák lombjára hullt,

és bágyadt latyakká alélt,

amit a szél szemembe fújt,

a Theresien strassén át,

Egyetemmel egyetembe.

Reá hófehér fátylat ránt,

s beburkozik szerelembe.

Cseresznyevirág-szirmokkal

elvegyül a hó a szélben,

és bánatos kis indokkal

válnak lelkemmé a télben.

Bolond idők bús tréfája,

messzeföldön nem vagy velem.

Idegen nap árnyékába

ennyit zeng méla hangszerem