Ami múlik nem késik

az idő homályába, beérik,
Elporlik, lassan a végzetébe

szétmállik, Isten két kezében.

Elmerül a tudattalan, mélyén

elmék pernyés peremének szélén.

Jobb később, mint soha, s bólogat

fejekben, szeget elferdít e gondolat.

Vajon többek leszünk? Vagy megkurdít,

ha egy kósza gondolat, mint élet, elmúlik.

Hasznos-e vagy hasztalan? Kellő vagy kelletlen?

Jobb rejtekébe zárva, vagy tán végleg eleresszem?!

Rákérdezzek-e vagy se? Nem merek…

Hisz mindenért furcsán néznek  engemet.