Lobban a láng, felreppen a füst.

A kosza gondolatokat nincs hová űzd.

Dobban a szív, érzi a traumát,

lerombolták a bizalom ősi kő kapuját.

A tükörben érezni valami mást vélek,

Bámulom síró arcát, míg valaki mást nézek.

Egy könnycsepp halkan pisszen a parázson,

A felismert igazság, okozta lelki halálom.

Azt hittem a sok barátom, a választott családom,

de somfordálva, lassan köddé mállt az álom.

Suttogva oson az éjjeli ária:

„A barátság szent, a barátság mágia."

Gondolatok kusza vonalán, eltéved a lélek,

a sok „tény” közt, elveszett a lényeg.

A körülmény értéktelen, sőt lényegtelen,

nem tudom kimondani, kérlek, érezd velem:

Egy halom törött érzelem, átértékelt emlék,

Megfásult frázisok, mind megkérőjelezetté tették.