Lüke holmi vagyok, vágyok,

holmi ülü vágyaira. Hol mi

és mindenki magától, tőlem, lehet

akárhol, mién a fűszerep.

A lustaságot magamba engedem,

a tunyaságom-mal a kanapét belepem.

Lüke holmi vagyok, leszek,

nem élik át amott ezek,

hogy mindenre teszek, itt erre,

a kis ingerre, tunyaságos szintemre.

Mert ugyan álmos, újra már most,

a lustaság határán eme vámos.
 

Lüke holmi vagyok, neked,

veled, a semmibe evezek, lehet,

a tudatlanságunk bölcsészete

a fura barátunk költészete,

kitől erre száll a pernye,

s lüke holmi őkelme evéget renyhe.