Én feledném a múltamat, feledném a perceket,
Feledném az éveket, de feledni már nem lehet.
A rózsaszín fellegek ködös félhomályban szenvedek,
Folyton csak tervezek, s az álmaiban elveszek.
Minden hang, minden szó, minden mondat megérint,
Minden frázissal átitatott gondolatom egy tévhit.

Ő szeretni szeretne, de szeretni még fél.
Míg haza nem ér, kíséri útján a keleti szél.
A boldogság a kottája, hogy újra játsszon arra vár ma,
Egy régi szólam a nótája, öreg csontok kaptafája.
Beleborzong, olyan hévvel játssza : szeret!
Én nem hallgatni akarlak, hanem együtt játszani veled.

Merüljünk el a dallamban, érzéssel és csak halkan,
Ne tudja meg senki más, mennyire szép is ez a látomás.
Egyes-ketten a világba, legyeskedve kalimpálva,
Mosolyunk égbe kiáltva, a távolság próbáját kiállta.
Hazudtunk már eleget, számoltuk a perceket,
Eldobom minden tervemet, csak hadd legyek teveled