Cseh Tamás emlékére

Kertel a holdfény, sápadt a város,

még álmos, magányos, felhő dunyhába bújt.

szaladni kéne, de valami utánam nyúlt,

Elkap és megragad, lelkemben megdagad. Bennmarad,

hiába futottál,

ma megint eszembe jutottál.

Borongós reggel, zápor és zivatar,

kopogtat, s ver, nem tudja mit akar.

napfényes reggelen, ében fekhelyen kitakar,

álomba ugrott, bár

ma megint eszembe jutottál.

Nagyvilági életforma, mintha a részed volna,

magányos éberkóma, mikor csak magaddal vagy egyedül.

Kiteljesedni képes volna, de múltja végett elgyengül.

Ma megint eszembe jutottál.

Szürke szőrű szellemek sziluettje száll a szivarfüst felhők fölött,

így válunk unottá, néma emlékek között.

Ma megint eszembe jutottál

Emléked el elhamvad, felszáradt a könnycsepp az útról már, most utoljá…

Ma megint eszembe jutottál.

Most is eszembe jutottál.