Bennünk az élet, csak percenként száz dobbanás,
miközben a léted, egy örökös porhüvely koptatás.
így telnek az évek, és talán észre sem veszed,
hogy nem csak egy szerkezet, hanem a kvalitás.
A húson és csontokon, kívül van benned még valami más.
Ejj, én így gondolom, hisz több kell legyen ez az élet,
mint mikor a polcodon, az utolsó gyertyakanóc kiégett.
A porból vétetettünk, és hamuvá evolválódunk,
hogy mit miért tettünk, hogy miért vétkeztünk,
nincs amiért rágódjunk, hisz ha egy koporsóba záródunk,
testünkkel lentre, lelkünkkel a mennybe, vágyódunk.
És akár egy villanás, elmúlunk egy pillanat alatt,
ha elfog a zsibbadás, csak úgy vágod magad hanyatt.
Ebben nincs értelem, ez a kénytelen képtelen félelem,
De a lelkünk fényesen, ott ragyog, mert örök és végtelen.