Csillagösvény
Mint szürke felhők közül előbújó szivárvány,
Mint betonrepedésből kifakadó kék virág tán.
Úgy lobbantál színre, a vöröslő ég alatt,
szívemben e kép maradt. Mikor megláttalak,
egyből beléd szerettem, szemem rajtad akadt.
Te voltál az az egyetlen,
a legkülönlegesebb, ki felnyitotta szemem,
Ahogy a csillagok beterítik az éjjeli égboltot,
a sötétségbe csalva pár parányi fénypontot.
Ne rejtsd el szomorúságod többé,
ragyogó mosolyod mögé.
Hisz összes csillaga az éjei égnek
fénylő takaróként terít majd be téged.
S a félelemmel teli reményed,
melybe hevesen kapaszkodik éned,
lesz a hullócsillagod vezére,
mely elvezet a napfelkeltébe.
Tán ha szomorú is vagyok ma,
te mosolyt csalsz az arcomra.
Melletted a szürke világ is megleli,
mitől színekkel s élettel lesz teli.
Ha velem töltesz napjaidból pár órát,
ölelő karjaidban újra felfedezem a csodát.
Mely örökké tartson hát!
Így bármikor füledbe súghatom: –Igen,
a te hangod volt, mely kitöltötte szívem.
Szavaid gyengéden borítják be testem,
s szorosan átkarolják lelkem.
Másra gondolni se, más nem kell, köszönöm,
mert te vagy az egyetlen kit akarok örökkön.
2016 Október 26.
Új hozzászólás