Itt nincsenek „miért”-ek, a túlélésnek nincs kérdése,

Hanem, hogy mikor, s hogyan lesz minden megélve.

Ott állt egyedül, magányosan, magát meztelennek érezve,

Egy újabb ígéretet betartva, mivel magát is megmérgezte.

Hogy változzanak?  Őket rá nem veheti…

így minden erejével tűr, csak ezt teheti.

A kérdés súlya a vállát nyomja, hogy mehettek ily messzire?

Hogy romolhatott meg ennyire?

Egy rongyos fehér vászon, kifeszítve egy hideg este,

a hold árnyékától lett sötétre befestve.

Emlékül a régi szavakért:

A világ peremén állva,

Magányba bebugyolálva,

a legmagányosabb lányka,

ki végre úgy érzi hazaért…

Bátran harcolt, amíg erejéből bírta,

Fogak tépték torkát, míg magát meg nem adta.

Elvitte a lányt, egy tébolyult keringőre,

ez a fájdalmas világ, mi végül megfertőzte.

A világ peremén állva,

Magányba bebugyolálva,

a legmagányosabb lányka,

ki végre úgy érzi hazaért.

Ő csak azt tette amit mondtak,

A halál szélén voltak,

Kővé dermedt szívén többé,nem hatol át a penge éle.

Mert hazaért végre.