Gyermekként mindig azt követtem,

mit más józan ésszel fel nem érhet:

A fejemben szikrázó kincses térképet.

Kérlek vezess, ahová áhítozom,

az ígéretek földjére!

Hogy álmom igaz legyen végre.

Hogy vágyakozva nézhessek a fakó égre,

hogy örökké hihessek ebbe.

Tán akkor nem veszek el a szürke ismeretlenbe.

Unalmasan telnek…

A hosszú percek és hetek.

Jelenleg…

Az idő pillanatonként megfagy.

De majd,

hátrahagyok mindent egy nap!

Az idő sodrásával lebegek,

átadom magam a hullámzó tengernek.

Követem az álmaim, mik lelkembe égtek:

A fejemben lévő kincses térképet!

Majd, ha a föld fordul egyet velünk,

és a nagy világ áldozatai leszünk.

Álmunk édes tudatlanságba vegyül.

Vigyél magaddal, hogy sose feledkezzünk!

Vigyél magaddal, vigyél el!

Adjuk át magunkat a hullámzó tengernek!

Akkor talán az emlékeink nem fakulnak meg,

és nem felejtjük el a fejünkben lévő kincses térképet…