– Baj van? Belekeveredtetek valamibe?

Cheerilee némi nyugtalansággal az arcán nézett rájuk. Ezek szerint nem sikerült értelmesen elmondaniuk, amit szerettek volna. Nem is meglepő, hiszen a tanár nénin látszott, éppen indul valahova. A házikója előtt sikerült elkapniuk az utcán, amikor pont a kertkaput csukta be maga után, ezért meglehetős sietséggel adták elő neki a meséjüket, ráadásul nagyon igyekeztek, hogy véletlenül se hozzanak szívrohamot a kancára. De mégis, hogyan beszélhetnek neki szörnyekről és valóságosnak tűnő rémálmokról anélkül, hogy megijesszék, vagy őrültnek nézze őket?

Plum lopva vetett egy pillantást a mellette álló Screw eszelős arckifejezésére. Nem, semmi esélyük, még ha Cheerilee nem is rohan sehova.

– Igen – jelentette ki Screw erősen rázva a fejét, sörénye csak úgy lebegett körülötte.

– Dehogy! – vágott közbe Plum. – Nincs semmi baj, tessék megnyugodni! Egyszerűen inkább csak afféle tudományos érdeklődés ez a részünkről, mert olyan furcsának találtuk.

Bízott benne, hogy ilyen tálalásban a tanár néni kevésbé találja gyanúsnak vagy különösnek az egészet. Cheerilee úgy nézett körbe az utcán, mintha éppen legszívesebben valahol egészen máshol lenne, azután a legkedvesebb mosolyát erőltette magára.

– Ne haragudjatok, akkor félreértettem! Nem lehetne esetleg, hogy holnap iskola után beszéljük ezt meg? Megígértem Rosie-nak, hogy átugrom hozzá néhány palántával, és már így is késésben vagyok.

– Hát, nem hiszem, hogy nagyon sürgős lenne – vonta meg a vállát bizonytalanul Plum. – De azért sokkal jobban aludnánk, ha annyiban meg tudna erősíteni minket, hogy lehet-e egyáltalán bármi köze az álmoknak a valósághoz.

– Én nem szeretnék aludni – kottyantotta közbe Screw, ezzel láthatóan ismét kizökkentette Cheerilee-t a koncentrálásból.

– Nézd, Plum – fordult a csikó felé a tanár néni – ilyesmitől nem kell félnetek, soha nem hallottam olyanról, hogy valakire bármilyen hatással is lett volna egy rossz álom. Azt elismerem, néhány napig képesek annyira befészkelni magukat a póni agyába, hogy nyugtalanul forduljon hátra minden kis zajra, de ez idővel mindig elmúlik. Gondolj inkább úgy rájuk, mint egy rossz emlékre. Tud neked ártani egy rossz emlék?

Plum ettől a magyarázattól picit úgy érezte, mintha Cheerilee fiatalabbnak nézné, mint amilyen valójában. Ugyanakkor abban is van igazság, hogy csak a legkisebb csikók félnek az álmaiktól.

– De valami jelentőségük mégis van, ha ő is foglalkozik velük – szólalt meg Screw.

– Kicsoda, drágám?

– Hát Luna hercegnő.

– Látod, ebben lehet valami – sóhajtotta Cheerilee. – Azt mondják, ő az álmok hercegnője, bár nem tudom, ez jelent-e mást is egy hangzatos címnél.

– Meg szokott jelenni az álmokban! – bizonygatta Screw bólogatva.

– Én nem hiszem, hogy saját akaratából jelenne meg bennük. Sok csikónak telebeszélték a fejét mindenféle történettel Nightmare Moonról, aki hercegnővé változik. Hát csoda, ha ilyesmiket álmodnak?

– Ő nem csak a fejemben létezik. Luna hercegnő igenis valóságos!

Cheerilee megadóan lehajtotta a fejét.

– Talán neked van igazad. Bevallom, én még soha nem találkoztam vele álmomban, ami nem meglepő, hiszen csak nemrég tért vissza közénk. Sajnálom, sokkal kevesebbet tudok nektek segíteni ebben a témában, mint szerettem volna. Talán ha a hercegnőt kérdeznétek róla, kideríthetnétek az igazságot, de ez nem tűnik egyszerű feladatnak.

Plum enyhe csalódottsággal nézett a kancára. Pedig mennyire bíztak benne, hogy ő majd segít rajtuk! Butaság volt, hiszen senki sem tudhat mindent, még a tanárok sem.

Talán Cheerilee leolvashatta az érzéseit az arcáról, mert egy kis gondolkozás után vidáman felkiáltott:

– Tudom már! Miért is nem néztek be a könyvtárba? Könnyen lehet, hogy találtok ott egy jó könyvet, ami választ ad a kérdéseitekre, ráadásul a könyvtáros, Twilight Sparkle Celestia hercegnő tanítványa. Nálam egészen biztosan jobban ismeri a hercegnőket.

A tanár néni egy csillogó mosolyt villantott feléjük, azután lezártnak tekintve a témát, dudorászva elgaloppozott.

Hát igen, a könyvtár. Nem is volt olyan rossz ötlet, sőt tulajdonképpen magától is az eszébe juthatott volna. Talán csak azért kerülte el a figyelmét, mert nem bízott abban az idegen, canterloti póniban, aki jelenleg vezette. Túlságosan fent hordta az orrát, mint az kiderült, ahányszor csak találkozott eddig vele – de ez még nem jelentette azt, hogy buta lett volna. Talán ismeri a válaszokat, vagy ha nem, esetleg elintézhetné, hogy beszéljenek Luna hercegnővel.

Nem, azt talán mégsem, de ha szépen megkérik, egy üzenetet éppen átadhatna neki. Ez lesz a legjobb, hiszen a hercegnő fel tudja mérni, valós-e a veszély, amiről álmodtak. Ha az egész csak butaság, akkor egyszerűen figyelmen kívül hagyja, és kész.

– Gyere, ez a könyvtár nem is olyan rossz ötlet – intett Screw-nak, és megindult az óriási, terebélyes fát mintázó épület felé.

 

***
 

Nem kellett mindkét patája hozzá, hogy megszámolhassa, eddig hányszor járt a könyvtárban. Egyszer kaptak egy olyan feladatot az iskolában, aminek a megoldásához feltétlenül be kellett tennie a lábát ide, de azon kívül soha nem akadt semmi keresni valója errefelé. Minek is jött volna, hiszen minden tudást, amit a farmon használhatott, szülei már annyira a fejébe vertek, hogy álmából felébresztve is képes lett volna beszámolni a gazdálkodás fortélyairól. Ezen kívül esetleg valami szórakoztató irodalomért nézhetett volna be, ha nem lett volna éppen elég élénk a fantáziája saját magától is.

Most úgy nyitott hát be a könyvtár ajtaján, mintha éppen lopni indulna, és meg is torpant a küszöbön, hogy bizonytalanul körbenézhessen. Odabent összesen ha három-négy pónit pillantott meg, akik közül ketten a könyvsorok között keresgéltek, a másik kettő pedig az ablak mellett beszélgetett. Ez utóbbiak között gyorsan felismerte Rarityt, Sweetie Belle nővérét, és a könyvtár mostani gazdáját, Twilight Sparkle-t. Amilyen elmélyülten társalogtak valamiről, nem szerette volna őket megzavarni, ezért inkább a szemközti fal felé indult, amelybe polcokat mélyítettek egymás fölé, egészen a plafonig, és mindet megtöltötték könyvekkel. Csak akkor ugrott ijedten hátra vagy háromlábnyit, amikor az egyik szekrény mögül egy mélynövésű sárkány lépett elő fütyörészve, karmos mancsaiban egy kupac könyvet cipelve.

A minihüllő egy pillantást se vesztegetett rájuk, ment a dolgára. Igen, most már rémlett Plumnak is, hogy a canterloti kancával együtt érkezett a kis házi kedvence, bár szerencsére ritkán sikerült vele összefutnia a városban, és akkor is igyekezett nagy ívben kikerülni. Neki aztán mondhatják, hogy szelíd vagy hogy még kicsi, a sárkány az akkor is sárkány marad. Állítólag ékköveket szokott csemegézni, de Plum feltételezte, hogy ha azok elfogynának, nem rettenne vissza a pónihús fogyasztásától sem. Felelőtlenség volt itt tartani, na.

Állandóan a háta mögé pislogva sétált oda a polcokhoz, és tanácstalanul futtatta rajtuk végig a tekintetét. Hol találnak vajon álmokról szóló könyveket? Jobban tette volna, ha odafigyelt volna, amikor ilyesmikről tanultak, és nem hagyja rá teljesen a társaira a könyvtárazást.

– Segíthetek? – szólalt meg mellette egy hang.

A könyvtáros volt az, arcán olyan szintű tettrekészséggel és örömmel, hogy Plumnak majdnem felfordult a gyomra.

– Hát, nem is tudom, azaz hogy talán igen… – motyogta összefüggéstelenül, azon dilemmázva, vajon miként fogjon neki a kérdésüknek, vagy egyáltalán mennyit mondjon el róla, hogy ne járjanak úgy, mint Cheerilee-vel.

– Álmokról keresünk könyvet – foglalta össze segítőkészen Screw.

– Ó, álmokról! – örült meg Twilight Sparkle, és izgatottan összecsapta a patáit. – Igen jó témát választottatok, és természetesen tekintélyes irodalomból válogathattok! Gyertek velem, arra balra találjuk meg az "Á" betűt.

Követték a kancát, aki magabiztosan vezette őket vissza, a bejárat felé, éppen csak annyi időre lassított le, hogy egy kupac könyvet, ami a földön hevert, óvatosan kikerüljön.

– Spike, remélem, ezeket is el akartad pakolni! – kiáltott át a szekrények között egyensúlyozó sárkánynak.

– Igen, Twilight – felelte a sárkány fáradtan, és Plum még azt is kihallotta a hanghordozásából, hogy „aludj csak el, Twilight, majd falatozok a lábadból”.

Paranoid gondolatait inkább száműzte a fejéből, és a polcok felé igyekezett figyelni. Közelebbről már azt is észrevette, hogy a könyvek közül kisebb papírdarabok lógtak ki, némelyiken hosszabb, témakört megjelölő felirat állt, másokon csak betűk. Igen, így már rémlett neki, amikor a suli miatt itt jártak, akkor is valami betűrendes dologban keresték ki, ami érdekelte őket.

– Nézzétek csak, itt is vagyunk – torpant meg előttük a könyvtáros, és végigfuttatta a patáját egy sor könyvön. – Á, á, á… Államok, Állatok, Álmok! Tessék.

Plum a nyakát nyújtóztatva böngészett a címek között, lassan betűzve a mindenféle kalligrafikus betűtípussal rótt szavakat. Álmoskönyv, Álomország, Álomösvény… Sorakozott egymás mellett vagy ötven könyv, amik címének valahogyan köze volt az álmokhoz. Nem egészen így képzelte, az volt a fejében, hogy lesz legfeljebb kettő; leveszi az egyiket, átlapozza, és máris megtalálta a megfelelő fejezetet: „Milyen hatást gyakorolnak egymásra a valóság és az álmok?"

Míg tanácstalanul nézelődött, azt vette észre, valami csiklandozza a nyakát. Szórakozottan dörzsölte meg a patájával, de az érzés visszatért, ezért elszakította magát a címektől, és felnézett. Screw szerteszét álló sörénye volt az, amint a lány egészen közel hajolt hozzá. Ajkai hangtalanul mozogtak, miközben a könyvek gerincére írt betűket olvasta. Testének melege ilyen közelről szinte perzselte az arcát, a szokatlan érzés még azt is kiverte a fejéből, hogy hol van, és mit keres itt egyáltalán. Bámészkodás közben két apró festékpöttyöt vett észre Screw szőrébe ragadva, és kényszerítenie kellett magát, hogy ne nyúljon oda letörölni. Orrát betöltötte a lány sörényének semmihez sem hasonlítható illata.

Az idillt Twilight Sparkle hangja törte meg, amitől Plum úgy kapta el a fejét, mintha valami rosszaságon érték volna.

– Ott, az asztaloknál nyugodtan beleolvashattok bármelyikbe – mondta a könyvtáros –, de ha valamilyen konkrét kérdésetek van, segíthetek választ találni rá!

Plum a kanca felé sandított, aki hatalmas mosollyal csak arra várt, hogy kérdezzenek tőle, és akkor végre megvillanthassa hatalmas tudását. Legszívesebben rávágta volna, hogy hagyja őket békén, de akkor talán sohasem találják meg, amit keresnek.

– Valójában arra lennénk kíváncsiak – kezdett neki habozva –, hogy ha álmodunk valamit, akkor annak milyen jelentősége van a valóságban…

– Értem már! – derült fel még jobban Twilight Sparkle arca. – Ti az álomfejtésről szeretnétek olvasni! Nézd csak, ez azt hiszem megfelelő is lesz. Az álomfejtés, álomjóslás jó kis szórakozás, kisebb koromban én is rengeteget olvastam róla!

– Álomfejtés… – merengett Plum a kapott könyvet méregetve. – És ön szerint ennek az egésznek van valami valóságalapja?

– Nyugodtan tegezz csak, ha nem akarsz megsérteni, nem vagyok annyival öregebb – legyintett a kanca. – Nos, nyilván ezek elsősorban szórakoztató jellegű könyvek, mint a jóslásról szólók általában. Talán valamelyik nap, ha jobban ráérünk, kerítek egy saját sarkot az ezotériának, hogy külön legyen választva a természettudományoktól. Spike! Spiiike! Írd fel, légy szíves, a tennivalóim közé!

– Igen, Twilight – morogta válaszképp a sárkány valahonnan egy nagy kupac könyv alól.

– Akkor nem ezt keressük – vágott közbe határozottan Screw, kikapta a könyvet a csikó patájából, és visszatette a polcra. – Nekünk olyan kell, amiben az álmok valósággá válnak.

– Regényeket kerestek, szépirodalmat? – kérdezte a könyvtáros a homlokát ráncolva, de Screw csak a fejét rázta. – Vagy nem, tudom is már! „Hogyan váltsd valóra az álmaid”, önmegvalósításról!

– Nem, nem! – forgatta a szemeit Plum. – Olyan álmok, amiket akkor álmodsz, mikor alszol! És hogy mi közük lehet a valósághoz.

– Sejtem már, ti a pszichológiai vetületére gondoltok – dörgölte meg az orrát elgondolkozva Twilight Sparkle. – Van ilyenem is, például „Személyiségfejlődés, bizonytalanság és a rossz álmok”… Ez a másik sarokban van, a „P”-nél.

Plum váltott egy teljesen tanácstalan pillantást Screw-val.

– Szerintem kezdjük elölről, mert egyébként nehéz elmagyarázni – sóhajtotta végül. – Olyasmire gondolunk, amikor álmodsz valamit, amiről tudod, hogy legalább egy része valóságos, megtörtént, vagy meg fog történni. Mint amikor Luna hercegnő megjelenik az álmodban, nem azért, mert éppen róla álmodsz, hanem mert ő meg akar jelenni…

– Áhá, szóval Luna hercegnőről van szó! Miért nem ezzel kezdtétek? Rögtön a „Mágia” címszóhoz indultunk volna, és meg kell valljam, az a kedvenc részem! Nézzétek, az a két egész szekrény csak arról szól!

Twilight Sparkle megragadta Plum patáját, és egy hatalmas szekrény felé kezdte húzni.

– Mágia? Szóval ez Luna hercegnő egyik varázslata? – kérdezte a csikó bizonytalanul.

– Hát persze, mi más is lehetne – mosolygott rá a könyvtáros. – Konkrétan telepátiának hívják, amikor valaki más elméjébe képeket vagy hangokat továbbítasz. Akad néhány igen jó könyvem róla.

– És ezzel a tele-micsodával akár ártani is lehet valakinek? – kérdezte Plum izgatottan.

– Ártani? Hogy jut ilyesmi az eszedbe?

– Mert az a helyzet, hogy azt álmodtuk, valakik bántani szeretnék Luna hercegnőt! – kiáltotta közbe Screw.

A könyvtáros megállt, és a patáját az orrához ütögetve gondolkozni kezdett.

– Szóval innen fúj a szél – szólalt meg végül. – Nem kell aggódnotok, a rossz álmoknak egyedül annyi a hatásuk, hogy kellemetlenül érzed magad, amikor felébredsz. És hogy a kérdésetekre is válaszoljak, nem, telepátiával nem lehet ártani senkinek. Léteznek természetesen olyan hasonló mentális varázslatok, amikkel lehetne, de megnyugtathatlak, Luna hercegnő tapasztalt és nagyon erős alikornis, egész Equestriában egyedül Celestia hercegnő erősebb nála. Ha nem is venné körül egy hatalmas kastély tele jól képzett és felszerelt testőrökkel, akkor is meg tudná védeni magát.

– Értem – bólintott Plum, miután megrágta az elhangzottakat. – De azért lehetne neki valahogy szólni, hogy vigyázzon magára egy kicsit jobban?

Twilight Sparkle nagyon erősen próbált komoly maradni, de egy elfojtott horkantás után kiszakadt belőle a nevetés. A csikó úgy érezte, rajta nevet, és ettől rögtön a fülébe szaladt a vér. Tényleg ekkora butaságot mondott volna, vagy a kanca csak ki akarja gúnyolni?

– Jaj, ne haragudj, nem rajtad nevetek – mentegetőzött a könyvtáros a könnyeit törölgetve, mintha olvasott volna a gondolatai között. – Csak elképzeltem, hogy mindenki, aki csak valami rosszat álmodik, rögtön ír egy levelet a hercegnőknek. A világ összes papírtekercse nem lenne elég rá, annyit mondhatok! A dolog egyébként is fordítva működik: Luna hercegnő vigyáz a mi álmunkra. Ha valami igazán rosszat álmodnál, számíthatsz rá, hogy meg fog jelenni.

Hát éppen ez volt az, amitől a legjobban rettegett Screw is és ő is. „Ma este választania kellett, de el fog jönni” – mondták álmában a szörnyek, és ez nem éppen úgy hangzott, mintha nagyon félnének az érkezésétől.

De talán a könyvtárosnak igaza van. Mit is árthattak ezek az álomlények egy igazi alikornisnak? Ha feltűnt volna Luna, biztosan szétcsapott volna közöttük – már ha egyáltalán van bármi értelme ennek az egésznek, és nem csak egy egyszerű rossz álom, ahogy mindenki más is bizonygatja nekik. Hallgatniuk kellene az okosabbakra, nem? Hiszen azért kérdezik pont őket.

– Nem írnál neki mégis? – kérdezte végül tépelődve. – Értsd meg, ez nem csak egy egyszerű álom volt, hanem sokkal valóságosabb, ráadásul mind a ketten pontosan ugyanazt láttuk!

– Aha, jó – felelte Twilight Sparkle kissé szétszórtan. – Úgyis írnom kell Celestia hercegnőnek, majd megemlítem neki. Ti pedig addig is nyugodjatok meg, nem történhet semmi Luna hercegnővel.

 

***

 

Miután ilyen módon kiderült róluk, hogy valójában nem is könyvet kölcsönözni érkeztek, Twilight Sparkle egyedül is hagyta őket, így némi tanácstalan nézelődés után kint találták magukat az épület előtt. Nem tettek meg azonban néhány lépésnél többet, Plum ismét megtorpant.

– Miért nem érzem magam teljesen nyugodtnak? – tette fel a költői kérdést Screw időközben újra maszkszerűvé merevedett arcára pillantva.

– Nem vagyunk tehetetlenek – cáfolta meg ki sem mondott gondolatait a lány. – Az én álmomban ugyan nem támadják meg Luna hercegnőt. Megígérem, hogy soha többet nem fogok aludni.

Plum nem bírta eldönteni, hogy vegye komolyan Screw elhatározását, vagy inkább nevessen a naivitásán. Ugyanakkor a lány szemeiben olyan sziklaszilárd elhatározás ült, hogy bármit képes lett volna elhinni neki. Amikor tegnap találkozott vele, akkor is látszott rajta, igen rég nem aludt már, akár azt is elképzelte róla, hogy egy hetet is kibírjon újabb pihenés nélkül. Talán csak ennyire volt szükségük? Elég egy pici időt nyerniük? A figyelmeztetés eljut Luna hercegnőhöz? Azokat az erdőben ólálkodó szörnyeket végül patára keríti az őrség? Miért is lenne rá szükség, hogy Screw és ő, a két apró porszem védjék meg Equestria egyik uralkodóját?

Nem tehetetlenek? Mindent megtettek, amire az erejükből futja? Elég lesz ennyi?

Nagyot sóhajtott, és megrázta a fejét. Értelmetlen ezen rágódnia, hiszen minden ki fog derülni a maga idejében. Csupán egyetlen dolga maradt: megfeledkezni az egészről, és visszatérni a saját szokásos életéhez. Azaz…

Félszegen Screw-ra pillantott, aki még mindig őt méregette kifejezéstelenül.

– Figyelj, esetleg lenne kedved… – kezdte bizonytalanul, de a lány a szavába vágott.

– Cake úr mérges lesz, ha meglátja a rendetlenséget. Mennem kell összepakolni.

Erről azután Plumnak eszébe jutott a saját munkája, amit még a délután folyamán el kell végeznie az apukájával a szilvásban. Nagy kedve nem volt hozzá, de legalább az is leköti a gondolatait, és talán segít visszazökkennie a régi kerékvágásba, akár jól, akár rosszul járjon is ezzel.

– Igazad van, nekem is dolgoznom kell – mondta azért, bár nem úgy tűnt, mintha Screw-nak lelkiismeret furdalása lenne, amiért nem tudnak együtt lógni. – Akkor szia.

– Szia – köszönt el a lány érzelemmentes hangon, és kényelmesen elgaloppozott a cukrászda felé.