Páratlan Páros

Valahol félúton Ponyville és Canterlot között egy postakocsi robogott a rossz minőségű országúton teljes sebességgel a főváros felé. Négy egérszürke, izmos csődör húzta egyre csak vágtatva, pihenés nélkül, mögöttük feljebb és feljebb szálló porfelhő jelezte, merről jöttek. Odabent mindössze két egyszarvú kanca utazott, az egyik teljes erőbedobással olvasni próbált, a másik mindent elkövetett, hogy ebben megakadályozza.

 

– …Rettenet, én mondom, rettenet! – nyafogta a fehér szőrű.

Levendula színű utitársa ingerülten lapozott a könyvében.

– Micsoda szörnyűség, micsoda szörnyűség!

A másik csak csendben csikorgatta a fogait, a patáiban tartott kódex mögé bújva.

– Hát élet az ilyen? Hogy ezt kelljen elviselnem!

Most volt elég, az olvasó póni maga mellé csapta a kötetet, hogy csak úgy puffant.

– Rarity, kérlek szépen, fejezd be a nyivákolást! Nem tehetek róla, hogy pont most kell Canterlotba utaznod, amikor a vonatsíneket éppen felújítják. Megkértél, hogy kísérjelek el, itt vagyok, miért büntetsz engem?

– Ó, de hiszen úgy ráz ez a batár! Teljesen összekócolódik a frizurám, mire megérkezünk, és kék-zöld foltokkal leszek tele a folyamatos hánykolódástól! És, kedves Twilight, ha mindez nem lenne elég, még halálra is unom magam!

– Hoztam neked könyvet, az nem kellett, mert ilyen körülmények között nem tudsz olvasni – forgatta a szemét Twilight. – Nem akarsz velem játszani, és ha beszélgetni próbálok veled, a sopánkodáson kívül nem jut eszedbe semmi.

– Ugye, milyen borzalmas? És ráadásul ez az iszonyatos por, teljesen tönkreteszi a bőrömet is!

– Jól van, értem – nyögte Twilight megadóan –, várj egy kicsit, találtam itt egy varázslatot pont ilyen esetekre.

Morogva a könyvéhez hajolt, rövid ideig keresett benne valamit, majd felkiáltott:

– Áhá, meg is van. Azt mondja, hogy. „Emplando oishor ageta…" – varázsszavakat motyogott halkan, szarva izzani kezdett, és mire legközelebb felnézett, vele szemben már két, egymással teljesen azonos fehér egyszarvú ült.

 

A két Rarity pár pillanatig döbbenten méregette egymást.

– Jaj nekem, milyen rossz tréfáid vannak, Twilight! Azonnal tüntesd el! – kiáltott fel a bal oldali.

A jobb oldali csak pislogott.

– Micsoda szörnyű utánzat, egyáltalán nem hasonlít rám, beszélni sem tud!

– Miféle vicc ez, Twilight, csináld vissza rögtön! – jutott szóhoz a jobb láb felőli.

– Fujj, ez ismétel engem! Tüntesd el! Micsoda förtelem, jaj, hogy történhetett ilyen…

– Hagyd abba ezt a rémes sírást! Itt csak nekem van jogom kiborulni!

– Nyugi lányok, semmi baj, hol is van az a fránya varázsige… – Twilight elmélyülten lapozgatott, miközben a Rarity-k grimaszoltak egymásra. – Hopp, ez az. Várjunk csak egy picit, melyikőtök is az igazi?

– Természetesen én! – kiáltott a bal.

– Mit merészelsz? Én vagyok az igazi! – hápogott a jobb.

Twilight szemöldökét ráncolva gondolkozott, majd arca felderült.

– Van egy jó ötletem, hogyan is választhatnék, kit fogok elvarázsolni! Ecc-pecc-kimehetsz… – kezdte a mondókát, miközben felváltva két útitársára mutatott.

– Állj! – sikította ijedten a két Rarity.

– Nem döntheted el, melyikőnk az igazi barátod egy buta kiszámolóval! – így a jobb oldali.

– Miért nem? Hiszen tökéletesen egyformák vagytok, nem mindegy?

– Nekünk nem! – szólaltak meg egyszerre.

– Nem emlékszel, én voltam az, aki a Nagy Galopp Gálára azt a gyönyörű ruhát készítettem neked, még divatbemutatót is tartottunk!

– Ne higyj neki! Gondolj csak arra, amikor az Everfree erdőben a folyón nem tudtunk átkelni, csak miután a vízikígyónak feláldoztam a farkam! Én vagyok az igazi barátod!

– Te… Hazug! – kiáltott a jobb felőli Rarity, és a másiknak ugrott. Azzal a lendülettel át is nyúlt rajta. – Ha! most lebuktál, nem vagy valódi!

– Én? De hiszen itt se vagy! – a bal oldali is keresztül dugta egyik patáját a másik testén.

Mind a ketten visszahúzódtak, és durcásan méregették egymást a hintó ülésének két végéről.

– Nem értem, Twilight, hogyan téveszthet meg ez az imposztor. Egyáltalán nem olyan szép, mint én! – duzzogott a bal oldali.

– Akkor ezt csináld utánam! – szólt a jobb, és szarva felizzott. Twilight könyve lassan a levegőbe emelkedett.

– Ez is valami? – mondta a bal, az ő szarva is világítani kezdett, és nem történt az ég egy adta világon semmi.

A vesztes Rarity megvonta a vállát, és halk pukkanással eltűnt egy rózsaszín ködfelhőben.

 

Kerek fél percig csend volt a kocsiban, talán az út kezdete óta először.

– Igazán csalódtam benned, Twilight – kezdte Rarity hitetlenkedve. – Ilyen csúnya viccet játszani a legjobb barátoddal…

– Ne haragudj, csak kicsit fel akartalak vidítani. Legalább addig sem unatkoztál.

– Gonosz vagy, egyszerűen gonosz. Nem elég, hogy ebben a rémes szekérben kell sínylődnöm, még te is így viselkedsz. Ennél az utazásnál rosszabb soha életemben nem történt velem.

– Erről jut eszembe, láttam itt egy másik varázslatot, amivel talán feldobhatnánk a hangulatot…

– Jaj, csak azt ne! Megtanultam a leckét, köszönöm szépen, inkább befejezem a nyafogást és békén hagylak. Mit is mondtál, hoztál nekem is egy könyvet?

– Persze, parancsolj.

– Köszönöm.

– Nem tesz semmit.

Creative Commons Licence

Új hozzászólás