Szélcsendben a nagyvárosi pusztán,
képtelen képsorok keringőznek kurtán.
Csupán két fantazmagória áll még sután,
szertelen s semmitmondó szándék,
áll még s nyomban betoppan e romban.
E korban ekkor van, s azt hiszi önmaga didaktikus.
Lassan már ironikus, az ellentmondás gigantikus.
Paródiává vált, szépen szőtt frázisok,
üressé összeállt s önmagába roskadt e pár titok.

Vallás hit nélkül.
Politika, hol az ideológia elévül.
Szeretet, miből az empátia kiveszett.
Egy ilyen világban oktalan ki legyek?
Művészet, hol a katarzist felváltja a pénz,
Bűnrészes, ki céduládra írja mennyit is érsz.
Emberek friss ruhában, mindenük a kinézet,
s az alapján formálják, hogy más hogyan ítél meg.
Polgárpukkasztó e színészet, s robbansz te is a kertek alatt,
hogy oly világot élsz, hol példakép a szakállas női alak.

A kultúránk éjjel-nappal suta lett,
bár nem értem ugyan ezt, kinek ez az igazi Budapest?!
Komédiásokkal teli a köz, s ez alja közt ösztönöz.
De kösz, számomra e réteg nem közömbösít,
hol többen tudják ki Kordik Zsolt, mint Stephen King.
S ti, kik olvassátok, köztetek ki tudja,
hogy ki Bereményi Géza, Machiavelli vagy Yiruma?
Lassan elveszünk a képzeletben, mit kultúránk imitál.
Csak sodródunk a kéretlenben, s a kor asszimilál.