Gyermekként mindig azt követtem,
mit más józan ésszel fel nem érhet:
A fejemben szikrázó kincses térképet.
Kérlek vezess, ahová áhítozom,
az ígéretek földjére!
Hogy álmom igaz legyen végre.
Hogy vágyakozva nézhessek a fakó égre,
hogy örökké hihessek ebbe.
Tán akkor nem veszek el a szürke ismeretlenbe.
Unalmasan telnek…
A hosszú percek és hetek.
Jelenleg…
Az idő pillanatonként megfagy.
De majd,
hátrahagyok mindent egy nap!
Az idő sodrásával lebegek,
átadom magam a hullámzó tengernek.
Követem az álmaim, mik lelkembe égtek:
A fejemben lévő kincses térképet!
Majd, ha a föld fordul egyet velünk,
és a nagy világ áldozatai leszünk.
Álmunk édes tudatlanságba vegyül.
Vigyél magaddal, hogy sose feledkezzünk!
Vigyél magaddal, vigyél el!
Adjuk át magunkat a hullámzó tengernek!
Akkor talán az emlékeink nem fakulnak meg,
és nem felejtjük el a fejünkben lévő kincses térképet…