Bent is olyan üres, mint kint most már te néki,

A süket sem hallja a csendet, csak belülről emészti.

Zengő érzésünk négy fal közt rezgésit cseréli,

De derengél! Néhány régi gondolat között,

Míg emlékek szürke szelleme száll a szivar füst felhők fölött.

Eme status quo változik, de az érzés mindig örök,

Gondolataimba néha még sok közös emlék pörög.

Tiszta, remegő hangod halk búcsút mondva,

Elhagyja életem, és egy végső pillantást lopva,

Keresztül döfi szívemet s meghalni hagy.

Ujra elernyeszt, ledermeszt, mint télen a fagy.

Remélem hamarosan felébredek ebből a mámoros ivászatból.

Vegyített ez a lelkifröccs, mint egy szarul játszott gitár akkord.

Amikor majd vissza jönnél, tudd, nem várnak kitárt ajtók.