Magányos csillag
Egy magányos csillag az ég tetejének peremén,
könnyét hullajtja a világra az éjszaka elején.
Csurran és cseppen, nem apad az égi patak,
hisz magányában elvesztette lényét, magad.
Párja már nem akad, lehullott az éji boltozat.
Keresi, kutatja, de nem leli az okokat.
Egy szomorú napon lehullott nevetve,
kivel egymásból, egymásért lettek teremtve.
Kinek fénye beragyogta élete egészét,
kinek a sajátja elé helyezte létét.
Mellette fénylett, most sötét űr tátong,
így lett az élet, üres, mire szavakat se lel.
Beküldte
- 2017, május 21 - 00:13
Új hozzászólás