A kaparászás dobhártyaszaggatóan hangos volt, és mintha a fejéből jött volna. Ellenállhatatlanul viszketett tőle az orra belseje, a gerince a tarkója alatt, és egy meghatározhatatlan pont a bal füle mögött, mélyen az agyában. A patáit a fejére szorította, így próbálva enyhíteni a szenvedéseit, de valójában nem sokat használt. Kétségbeesetten próbálta fókuszálni a látását, hogy kínzója után kutatva szétnézzen maga körül, de az elé táruló duplavonalas, imbolygó képtől csak hányingere lett. Így is sikerült kivennie egy ismerős alakot, aki mellette görnyedt, és hozzá hasonlóan a koponyáját markolászta elkeseredetten. Összezilált, világos sörénye alapján csakis Screw lehetett az.

Valamilyen barlangban álltak, vagyis inkább térdeltek magukba roskadva, de ezen túl arra már nem maradt energiája, hogy szilánkos emlékeiből összerakja, hogyan is kerültek ide, vagy hol vannak egyáltalán. Pedig folyamatosan próbálkozott bármilyen kapaszkodót találni a memóriájában, ha a szörnyű, bántó hang hagyta volna. Keresnek valamit? Egy… egy fekete falon keltek át? Valamilyen hegyben járnak?

– Nézd, Plum – szólalt meg mellette egy reszketeg, halk, de legalább kívülről érkező hang. – Hát csak elértük.

Saját erejéből még a feje megemelésére is csak alig futotta volna, de egy távoli érintés az állán segített neki a jó irányba fordulnia. Halvány, de egyre erősödő, meleg, arany színű ragyogás töltötte be fokozatosan a látóterét, tökéletesen elütve a sötét sziklától körülöttük. A fény mintha egy pici lángocskából áradt volna, ami meghökkentő módon a tér minden irányába pulzált, mintha súlytalan lenne, mintha nem is valamilyen anyag égését látná, hanem pusztán a tűz esszenciáját. Közel volt, talán egy lábnyújtásnyira, és apró mérete ellenére furcsa erőt árasztott magából, amitől Plum másodpercről másodpercre erősebbnek és magabiztosabbnak érezte magát, míg figyelte. A kaparászás a fejében egy egészen picit alábbhagyott, és ettől már jutott arra is energiája, hogy körülnézzen.

– Elő kellene venned a testét – mondta neki a mellette álló csikó egy talán bátorítónak szánt, de inkább elcsigázott félmosollyal. Hangjával ellentétben a szemei képtelenek voltak a hazugságra, látszott bennük, mennyire erőlködik valójában. Patái két oldalra, a barlang falai irányába mutattak, és folyamatosan megfeszülve, minden izmukban remegtek, mintha éppen tonnás súlyokat tartanának vissza. – Nem bírjuk már sokáig, pedig az erősebb szolgái még ide sem értek.

Plum nem értette, kik is jönnek, meg egyáltalán hova, vagy mit kellene tennie. Kábán Screw felé fordult, talán abban reménykedve, hogy majd a lány segít rajta, de ő még mindig csak a fejét markolta vicsorogva. Ajkai folyamatosan mozogtak, mintha összeszorított fogakkal mondani akart volna valamit, de egy hang sem hagyta el a torkát. Mögötte egy másik csikó állt erőlködve, a falak irányába szegezett patákkal.

Egy pillanatig azt hitte, a barlang falai mozdultak meg körülötte, hogy talán sokkal kevésbé szilárdak, mint eddig gondolta, és ezért próbálja őket ennyire visszatartani a két csikó. Csak utána ébredt rá, hogy talán pár lépésnyire onnan, ahol álltak, egy áttetsző, zselészerű réteg is húzódik, és attól látja sötétebbnek körben a teret. A zselé túloldalán egyre kivehetőbben undok árnyékok mozogtak, tüskés, madárszerű alakok, soklábú rémek, és a távolban imbolygó magas, vékony, hosszú karmú szörnyűségek. Bekerítették őket, bármerre is fordult, nem volt számukra menekvés. Hullámokban tört rá a jeges félelem, és míg a józan esze tárgyilagosan közölte vele, hogy minden valószínűség szerint megőrült, az ösztöneinek engedelmeskedve csak azért nem rohant neki a vakvilágnak, mert a fejében újrakezdődő kaparászás ismét térdre kényszerítette.

Erősödő, gurgulázó hörgést hallott maga mellett, de mikor halálra váltan odakapta a fejét, csak Screw-val nézett farkasszemet.

– …álom, álom, álom, ez csak álom!!! – ordította a lány az arcába eltorzult hangon. – A golyót, a fekete golyót!

Plum azt sem tudta, mit cselekszik, a lába magától indult meg a táskája felé, és tért vissza a patájában a pókselyem göngyöleggel. Picinek és könnyűnek tűnt most, és amikor kihajtogatta, csak egyetlen, fekete üveggolyót talált benne. Pedig úgy emlékezett, hogy mást is szokott a kendőben tartani, ám ezen nem volt ideje hosszabban merengeni, ugyanis az az egy golyó is a szeme láttára kezdett el feloldódni az arany fényben. Mintha csak felforrósodott volna, füstölni kezdett, majd a füst csápokká állt össze, amik a láng felé nyújtóztak. Egy percig azt hitte, sosem fogják igazából elérni, azután a folyamat hirtelen felgyorsult, és a fekete szálak szinte ráugrottak az arany lángocskára.

Abban a pillanatban, mikor elvesztették az egyetlen fényforrásukat a sötét barlangban, a zselé, ami eddig az árnyaktól oltalmazta őket, hangosan recsegve darabokra szakadt. Plum csak a kemény, hideg szikla ütését érezte, amint a cérnaszálakká változott lábai nem bírták el többé a súlyát, majd elméje fölött átvette a hatalmat a téboly.