Mereven meglesem, nem látom hol van.
Eszement keresem, de meg sem moccan.
Lobban bennem, sebesen az eleven gondban,
hogy voltam jobban, mégis őt keresem mostan.
Meglesem a résekben, de nincsen bennük,
rétegek közt az éterben, hol van a lelkünk?
Úgy érzem énbennem, régebben észleltem.
A félelmem, a látszat, hogy lényegben tévedtem.
Szélcsendben ahogy lélegzem, ismét kéretlen áthat.
Hol szabhat gátat, az érzékelésem határa?
Lebontom a szobát, a házat, hogy megtaláljam.
Nincsen a lakásban, még magára várat.
A rések Istene kicsúszik, s én kergetem, mint egy árnyat.
Láthatnám bárcsak, de nem tudom a helyzeted,
Nálad dűlőre jutni, felemészti a jellemet.
Mert csak azt lehet tudni, hogy merre nem lehet.