Eddig még nem tudtam, hogy mire is vágytam,

de keresztezte utam, kit álmokban láttam.

A kételyek félhomályos ösvényén jártam,

de megláttam a fényt, amikor rád találtam .

Eddig pocsolyákba lépkedtem, s cseppekkel játszottam,

és nem is értettem, mert régen én is más voltam.

pocsolyákba lépkedtem, magányosan, szótlan,

és csak a közeledben éreztem, hogy veled tenger voltam.

A sok kavargó érzés, most tetté válik,

ahogy sok gondolat szavakká szublimál a számig.

Te vagy az egyetlen, ki annyira megfogott,

hogy felizzítottad kéretlen, mit más rég eloltott.

Néha egy kis időre van szükségünk,

hogy teljesen felfogjuk és megértsük,

és kicsit magunkba kell nézni,

hogy készek vagyunk-e az útra lépni.

Hogy lángra lobbanjon elég egy szikrányi löket,

lehet túl sokat követelek magamtól, s tőled…

Miért nem vetted észre még?!

Számomra te vagy a fény!

Eddig vágytam, vártam, céltalanul feledtem,

míg benned megtaláltam, amit nem is kerestem.

Mikor ölelésedbe fonsz, az idő örökkön befagy.

Mikor önfeledt nevetsz, olyan gyönyörű vagy!

a szemed fénylik, csak úgy ragyog!

Melletted úgy érzem teljes vagyok.

Oh, látom a fényt.