Ha az életed puszta és elönti a bánat,
Gondold át újra, akad rá magyarázat:
Égbe és földön, vízbe és tűzbe, csak sors játékai vagyunk,
egy porszemre száműzve, hol élünk és halunk.

És bármerre is menjünk, nekünk,
erősnek kell lennünk, nem szeghetik kedvünk,
míg dúdoljuk buta kis dalunk…

a régi emlékek megfakultak, elnyűtté vált szívem.
A poros idő elfedte arcunkat, homályos lett minden.
Már csak erre a dalra emlékezem…

Ha elhalványul a boldogság fénye,
és úgy érzed lassan mindennek vége,
Ha nincs már veled se szerelem se barát,
csak hallgasd a harmonikám hangját…

Mert dallama hipnotikusan száll,
Az egész világgal harmóniában áll .
Kérlek, ne sírj tovább feleslegesen,
csak még egyszer dúdold ezt el velem.

Ha az életed puszta és elönti a bánat,
Gondold át újra, akad rá magyarázat:
Égbe és földön, vízbe és tűzbe, csak sors játékai vagyunk,
egy porszemre száműzve, hol élünk és halunk.

És bármerre is menjünk, nekünk,
erősnek kell lennünk, nem szeghetik kedvünk,
míg dúdoljuk buta kis dalunk…

Kicsit kivagyok nézve, kicsit le vagyok égve,
A helyes útról kicsit le vagyok térve.
Kicsit úszok a gondba,   kicsit le vagyok tolva,
Menedéknek kicsit kicsi a kocsma.

Még messze a vége, nem érek révbe,
Istenért kiálltok fel az égbe.
Még nem állok készen, még forr a vérem,
Úgy kelek fel, hogy nem vagyok ébren.
Álmodok újjat, átélem a múltat,
A szívem és elmém közt nagy harcok dúlnak.
Nem bírom felfogni, nem tudom elnyomni,
Elbírni nem lehet, nehéz e holmi.
Még forró a kávé, még füstöl e bagó,
A holnapom máse, a bűnöm eladó…
Az itt a bibi, hogy kicsit drága a vodka,
Az életem nem vicc, mert annak durva volna.

Kicsit kivagyok nézve, kicsit le vagyok égve,
A helyes útról kicsit le vagyok térve.
Kicsit úszok a gondba,   kicsit le vagyok tolva,
Menedéknek kicsit kicsi a kocsma.

Elszállnak a gondok, ha egy sört megbontok,
Úgy leszek boldog, ha elfelejtődnek a dolgok.
Enyhén fura az indok, de elmondom a titkot,
Nem bírom már józanul… és ezért iszok.
Messze száll a füst, de közel a vége,
Fáradt fejem hűtsd, ha tényleg, rossz útra vagyok lépve.
A düh rátelepszik a fényre, elhomályosítja szemem,
A világom felégve, de úgyis helyére teszem!
Minden ami előttem, a célomhoz húz,
A sötétség mellőlem, csak rémálomtúsz.
Átvágok a bajokon, csak azért is felállok!
A napsütötte balkonon, csak a pillanatra várok.

Kicsit kivagyok nézve, kicsit le vagyok égve,
A helyes útról kicsit le vagyok térve.
Kicsit úszok a gondba,   kicsit le vagyok tolva,
Menedéknek kicsit kicsi a kocsma.

Mama vigasztalj meg, látod megint csak te maradtál
vigasztalj meg, látod megint egy szomorú nyár.
Minden játékhajó elsüllyedt, ennyit ért,
hiába bíztunk, hittük, hogy partot ér.

Nem volt igaz, semmi sem.
nem volt igaz, azt hiszem.
nem volt igaz, játszunk még,
hátha elhiszed majd egyszer valakiért.
 

Mikor beborul az ég, és sírnak a fellegek,
sötét gondokon járva az eső is elered.
Mikor a bánat s a magány vállamra omol,
Bújj hozzám mama, legyél ki átkarol.

Mikor húz a kabátom mázsás súlya,
mikor megpróbálok felállni, de porba hullok újra.
Mikor már nem tudom mi hamis s mi igaz,
kérlek bújj hozzám, kell valami vigasz.

Ha messze fut a boldogság, s téged otthagy egyedül,
Ha a józan ész lassan álomba szenderül,
Ha a gondok elől már nincs hová menekülj,
Ha egy nehéz döntés, mint válaszút eléd elterül,

Kérlek vigasztalj meg, s még a nap is felderül,
Ez szolgál minden rossz ellen ellenszerül.
s az élet zajos vihara lassan elcsendesül,
Mama vigasztalj meg, már csak te maradtál egyedül.

Mama vigasztalj meg, látod megint te maradtál
vigasztalj meg, látod megint egy szomorú nyár.
Minden játékhajó elsüllyedt, ennyit ért,
hiába bíztunk, hittük, hogy partot ér.

Nem volt igaz, semmi sem.
nem volt igaz, azt hiszem.
nem volt igaz, játszunk még,
hátha elhiszed majd egyszer valakiért.

Nem volt igaz, semmi sem.
nem volt igaz, azt hiszem.
nem volt igaz, játszunk még,
hátha elhiszed majd egyszer valakiért.

Elmúlt 17 év már,
észre se vettem, hogy felnőttem.
Az első nagy szerelmem ma már csak emlék,
egy kép csupán

Nézem a képeket a falakon,
ahogy beköszön a tél az ablakon,
Így múlik az idő s az életem,
vissza nem jön soha már…

Nézem a képeket a falakon,
ahogy beköszön a tél az ablakon,
Így múlik az idő s az életem,
vissza nem jön már,
az a tavalyi nyár.

Elmúlt 17 év, sok emlék van mögöttem,
Szerelmek, sikerek, csalódások, miken felnőttem.
A zsebem üres, csak lélekben kaptam kincseket,
Nem tudom hova tartok, jövőképet nem ismerek,

A múltam hűen bennem él, cipelem az emlékek batyuját,
Nem mindig azt tettem amit kellett, így lettek a gyémántok hamuvá.
Sok minden mögöttem, de még ennél is több előttem,
Az évek forgása alatt kezdtem érezni, hogy felnőttem.

Szívesen maradnék még tudatlan kisgyerek,
De máshogy alakult az élet, és ez így kerek,
Sok helyet kaptak életemben a különböző színterek,
Budaörs és Csomafalva, formálták hogy ki legyek,

Tavasz, nyár, ősz és tél, a körforgás állandó,
Èn is mint édesapám maradok egy örökifjú lázadó.
Az érzés mindig megmarad, túl a szavakon,
Gyere és nézzük még a képeket a falakon…

Elmúlt 17 év már,
észre se vettem, hogy felnőttem.
Az első nagy szerelmem ma már csak emlék,
egy kép csupán

Nézem a képeket a falakon,
ahogy beköszön a tél az ablakon,
Így múlik az idő s az életem,
vissza nem jön soha már…

Nézem a képeket a falakon,
ahogy beköszön a tél az ablakon,
Így múlik az idő s az életem,
vissza nem jön már,
az a tavalyi nyár…

/Bródy János után szabadon/

Álmodom,
néha már fényes nappal álmodom.
A múltidőkre nyílik az ablakom,
és a pillanat törékeny szárnyakon,
bár itt repül, elkapni nem tudom.

A dunyha alól kikacsintó, kíváncsi emlék,
A szépség allegóriája, kifacsart eszmék.
Múlt és képzelt jövő, egymással üvöltözik,
És a jelenembe, nap mint nap összeütközik.

Ez vajon valóság vagy képzelet?
Kérdem az elsuhanó éveket.
Ez álom vagy éberkóma?
Mert csak félig olyan, mintha élet volna.

Az idő pörög, lassan eltelik felettem
Minden változik, csak én vagyok egy helyben.
Hát álmodjunk még, álmodjunk amíg lehet,
míg enged egy szelet, végtelen képzelet.

A lelkem szólama rezzen a húron,
A dallamát lassan kívülről fújom.
Félálomban éneklem: Értelem vagy érzelem?
Mindegy énnekem, míg álmodom az életem.

Álmaiban hogyha ha megtalálom az elveszett időt,
Az útszélére hullott éveket
homályos torz tükörből pislog vissza rám,
a dallamokban őrzött képzelet.

Mint egy báb szakadt a madzagon,
Mint poros képek a falakon,
Mint egy régen elmúlt alkalom,
Úgy köszönsz be az ablakon.

Egy régi emlék, mi újra felelevenedett,
mi miután elengedte, újra megfogta a kezed.
Mi porból lett s abból támadt fel,
egy pillanattal később újra ugyanaz leszel.

Ez a kócos vágy zokog a vállamon,
Elhessegetni már évek óta próbálom.
kerestem ezerszer, de nem találom,
Minden mi maradt nekem, egy régi nagy álom.

Vad éjszakák idegen ágyakon,
El nem múló régi vágyakon,
hogy hová tartok nem tudom.
valahol eltévedtem félúton.

Álmaiban hogyha ha megtalálom az elveszett időt,
Az útszélére hullott éveket
homályos torz tükörből pislog vissza rám,
a dallamokban őrzött képzelet.

Vad éjszakák idegen ágyakon,
El nem múló régi vágyakon,
hogy hová tartok nem tudom.
valahol eltévedtem félúton.